Nyomtatás

Api új otthonra talált

Munkánk értéke, öröme az ilyen történetekből fakad: Jön egy telefon Budapestről, hogy megvan-e még az Api nevű kutyánk? Meglepődtünk, hiszen egy 6 éves kutyáról van szó, akit menhelyi élete során eddig még senki sem vett észre, pedig egy nagyon alkalmazkodó, kedves, jóindulatú kutyáról van szó. A külseje ugyan nem a ma "divatos" kutyákat idézi, bár az érdeklődők szemében az ír farkashoz volt hasonlatos?!? Amikor megérkeztek, hozták saját, szintén befogadott rottweiler-jellegű kutyájukat, hogy megismertessék egymással a két állatot. Nem volt semmi baj, ezért némi ismerkedés és séta után útnak is indultak. Nagyon boldogok voltunk, hiszen ilyen esemény sajnos, ritkán fordul elő menhelyünk életében. A kedves házaspár véleménye szerint, ha mindenki csak egy kutyát fogadna menhelyről örökbe, sokkal kisebb lenne a menhelyek zsúfoltsága. Szerencsésen megérkeztek Budapestre, és az első benyomás szerint Api jó helyre,szerető gazdához került. KÖSZÖNJÜK!