headerphoto
PDF Nyomtatás E-mail

 LIZA

 
Lizát gazdái egyszerűen magára hagyták, miután elköltöztek. Jószívű szomszéd etette, majd hozta le kutyaotthonunkba. Liza roppant jókedvű, szép kislány (szi.: 2010.). Jól viselte a láncon tartást is, de mára már kennelben van, ahol szívesen játszik fajtársaival. Túl van az ivartalanításon, ekkor chipet is kapott. Kis-közepes termetű kutyuska, de a mozgásigénye miatt, inkább kertes házban tartást ajánlunk. Egyszer már örökbe fogadták, de pár nap múlva visszahozták, különböző okoknál fogva: átment a szomszédba, nem játszott a család kutyájával, zavartan szaladgált, köhögött, nem kapott gyerekkori védőoltást, ezért fertőzhet!!!
Nagyon sajnáljuk, mert Liza igazán aranyos kutyuska, aki nem tehet a múltjáról, nem tehető róla, hogy előző gazdái sem foglalkoztak vele, nem tanították meg még játszani sem. Türelem és foglalkozás nélkül nem megy az ilyesmi. Ezt minden örökbe fogadó gazdinak tudnia kell. 
Türelmes, megértő gazdát várunk Lizának, aki bevezeti a családi szokásokba, ha pedig tart attól, hogy esetleg beteg lehet, noha egészségesnek tűnik, vigye el állatorvoshoz, aki szakszerű vizsgálat után meg tudja nyugtatni a bizonytalan gazdit. 
Módosítás dátuma: 2014. november 19. szerda, 11:50