Nyomtatás

 MORZSI

  MORZSI (szi.: 2016) állatbarátok mentették meg az utcáról. Pici kölykeinek találtak gazdát, neki nem sikerült. Kicsit félénk, de már velünk megbarátkozott, azonban kutyatársat még nem akar maga mellé, egyelőre egyedül van egy kennelben.  Közepes termetű kislány, aki már túl van az    az ivartalanításon. Jelenleg a pórázon történő sétát gyakorolja. Gondoskodó gazdit keresünk számára, aki megfelelő otthont biztosít neki.Morzsit örökbe fogadták, de éppen most hozták vissza, mert nem ugat, bárkit beenged!!! Kicsit félénk volt, be volt húzva a farka, de jó kondícióban került vissza. Az ételosztást követően, már csóválta a farkát, amikor odamentünk hozzá. Olyan gazdit keresünk számára, akinél nem elvárás, hogy ugassa az utcán elmenőket, aki csak pusztán a kedves léte miatt vállalná, hogy gondoskodik róla. Reméljük, találunk ilyen. Morzsi nem tudta megvárni, amíg örökbe fogadják karácsony előtt eltávozott az örök vadászmezőkre. Nyilván, valamilyen rejtett betegség vitte el egyik napról a másikra. Nyugodj békében drágám.

Módosítás dátuma: 2018. december 20. csütörtök, 18:03