Nyomtatás

 BENJI

 

BENJI (szi.: 2014) a kutyaotthon szomszédságában levő telken hozta világra 9 kicsinyét.  Önkéntesek találtak rájuk kutyasétáltatás közben. Kalandos volt a megmentésük, mert először a kölyköket hozták el a mami távollétében, majd másnap mentek el a mamihoz, hogy enni adjanak  neki, de ő ugatva fogadta őket. . Amikor visszamentek, egyik kis kölykét használva csalinak, nem volt  "otthon", de némi fütyörészés után előrohant. Azonnal odament a pciinyéhez, és innentől bizalmába fogadta megmentőit.  Szépen jött pórázon, állandóan figyelve a kölykét ill. vezetőjét. A kapunk előtt már átölelte a lábát is. A kicsikéi boldogan vették birtokukba a "tejcsárdát". A kicsik 1 hónaposak lehetnek, szeptembertől lehet őket örökbe fogadni (A gyerekek már gazdira találtak, Kolette kivételével). A mami már túl van az ivartalanításon, nyugodtabb lett, igazán kedveskedő kutyuska. Benji külseje filmsztárokat idéz, már szép, téli bundája is van,  ilyen tipusú kutyát keresnek családi filmekhez. Vajon akad majd örökbe fogadója?
Módosítás dátuma: 2017. március 06. hétfő, 20:50