headerphoto
Örökbe adott
PDF Nyomtatás E-mail

 CSINI

 
CSINII (szi.: 2015.07.01.) egy 30 cm marmagasságú, kölyökkorú kicsi lány. Először nagyon félt, a házába nem is ment be, talán sosem volt neki még ilyen. Amikor megmutattuk neki, rögtön megtetszett a dolog. Azóta boldogan szalad felénk, kis huncutság. Túl van az ivartalanításon, állatbarátnak ajánljuk.
Módosítás dátuma: 2017. március 06. hétfő, 20:45
 
PDF Nyomtatás E-mail

 PÖTYI

 
PÖTYI (szi.: 2015) egy alig 28 cm magas  tacsi jellegű kislány, akit a gyepmesteri telepről vettünk át. Picit visszafogott a többiek társaságában, ami nem csoda, mert a falka olykor bele-bele csíp. Kicsike termete miatt akár lakásban is tartható, megfelelő sétákkal és a szobatisztaságra való tanítással együtt. Oltva, chipelve, ivartalanítva várja szerető gazdáját. Pötyi ugyan gazdára talált, de idős gazdái visszahozták, mivel megfogott egy csirkét, amikor az véletlenül kint maradt.Szóval, Pötyi olyan otthonra vágyik, ahol nincsen csirke, mivel ő egy aktív patkányozó kutyus. Reméljük, lesz ilyen gazdi hamarosan. 
Módosítás dátuma: 2016. június 14. kedd, 10:28
 
PDF Nyomtatás E-mail

 BEBE

BEBE (szi.: 2014) egy 30 cm magasságú, tacsi jellegű kisfiúcska. A gyepmesteri telepről vettük át. Borzasztóan félénk volt, de szerető gondoskodás mellett gyorsan oldódik. Szépen megy pórázon, kedveskedő természete is előjön. Nagyon megérdemelne egy szerető gazdit.

 

Módosítás dátuma: 2016. március 12. szombat, 18:41
 
PDF Nyomtatás E-mail

 PETYKA

 
  PETYKA (szi: 2014) drótszőrű magyar vizsla fiatalember. Az utcán kóborolt, amikor a gyepmester megfogta. Csip nincs benne, a gazdája eddig nem kereste. Okos, szépen sétál, ül, odajön, pacsit ad. Igazán megérdemelne egy gondoskodó gazdát.
Módosítás dátuma: 2016. április 05. kedd, 19:01
 
PDF Nyomtatás E-mail

VACKOR

 
VACKOR (szi.. 2014.01.01.) egy 30 cm magas, őzike alkatú kisfiú. A gyepmesteri telepről került mentésre. Roppant helyeske, élénk, barátságos kiskutya. Termete miatt, akár lakásban tartás is elképzelhető. Egyelőre még ismerkedünk vele, a természetével, de már látszik, hogy egy szeretetre méltó kiskutya.
Módosítás dátuma: 2016. február 23. kedd, 20:24
 
PDF Nyomtatás E-mail

 APRÓD

 
APRÓD (szi. 2012. 02.08.),  egy 30 cm magas, kicsit soványka,  kis görbe lábú tacsi keverék fiúcska. A gyepmesteri telepről került menhelyünkre, nagyon félénken, bizalmatlanul. Hamar feloldódott, már farkcsóválva kéri a simogatást, bújik hozzánk. Az ételét félti, emiatt a közelítő kutyákra vicsorog. Még barátkozunk vele, hogy jobban megismerjük a természetét. Olyan gazdi lenne ideális neki, akinek lenne ideje kicsit babusgatni, mert nagyon kedves kiskutya.  
Módosítás dátuma: 2017. december 03. vasárnap, 16:28
 
PDF Nyomtatás E-mail

 CSUTAK

 
Állatbarátok találtak rá a kórháznál, ahol éppen egy hölgy táskáját szimatolta. Boldogan fogadta a jutalom falatot, majd az üzletből a szalámit is. Nagyon kicsike (4-5 kg) kislány és nagyon bolhás, szi.: 2015.01.01. Holnap fogjuk kezelésbe venni, ma csupán egy kis fésülködésre volt idő, örült neki, meg kapott egy kis kötött kabátot, mert fázott. Kedves kiskutya, az a rút kiskacsából hattyú típus. Ivartalanítását követően ajánljuk örökbe fogadásra, és kifejezetten lakásban tartásra. 
Műtét közben kiderült, hogy az oldalán levő dudor a veséje volt!!! Valószínűleg baleset érhette szegénykét. Ezentúl egy vesével éli majd az életét, remélhetőleg egy szerető, gondoskodó gazdi mellett. Jelenleg egyik önkéntesünknél lábadozik.  A lábadozás alatt olyan jól érezte magát és alkalmazkodott a körülményekhez, hogy már véglegesen is önkéntesünknél maradt.
Módosítás dátuma: 2016. október 04. kedd, 09:32
 
PDF Nyomtatás E-mail

 MOLLY(1)

Mollynak a gazdája külföldre utazott, egy hét nem volt elég arra, hogy kutyájának gazdát találjon, ezért a gyepin kötött ki ez a helyes, shar-pei keverék kislány (szi.: 2014.04.02). Eddig bérházban élt, fűtött szobában, különben is fázósabb a rövid szőrével, most kabátkában is didereg a kennelben. Sajnos, nem szereti (vagy nem ismeri?) a többi kutyát, ezért morog rájuk. Ez gond, mert nem tudjuk társaságba betenni. Velünk barátságos, még ismerkedünk vele. Molly túl van az ivartalanításon, szerető gazdi kerestetik számára. Előélete miatt, nagyon értékelné a meleg lakást. 
Módosítás dátuma: 2016. augusztus 06. szombat, 18:22
 
PDF Nyomtatás E-mail

 BOGÁNCS

 
Sátoraljaújhelyen a Dókus utcában találták ezt a pulifiúcskát.(szi.: 2013-14(?). Chip száma. 900164000178495, sajnos, nincs regisztrálva. Először nagyon komoly volt, de már másnapra megnyugodott, boldogan jön az ember elé, jó étvágya van, ugat. Mivel nagyon kedves kutyus, elsődlegesen a gazdáját szeretnénk megtalálni, azonban két hét elteltével örökbefogadásra ajánljuk.
Módosítás dátuma: 2016. február 23. kedd, 20:24
 
PDF Nyomtatás E-mail

 BLACK

 
Állatbarátok találták Karosban ezt a kedves fiatalembert. Rövid láncon, ház, élelem, víz nélkül volt, bár voltak gazdái. Nagyon sovány, de bizakodó természetű. Pár nap alatt nagyon megbarátkozott velünk, már ugat, vidáman ugrál, élvezi az életet, még ha most is láncon kénytelen élni. Szép, fekete kutya, füle mögött az összecsimbókosodott szőr mintha különleges dísze lenne. Szi.: 2013. Házőrzőnek ajánljuk, oltását, chipezését követően, gondoskodó gazdinak. 
Módosítás dátuma: 2016. január 16. szombat, 15:24
 
PDF Nyomtatás E-mail

 BIG

 
2015. 12. 20-án Sárospatak és Sátoraljaújhely között találták ezt a beigle fiúcskát elütve az úton. Sokkos állapotban került menhelyünkre, szerencsére az orvosi vizsgálat nem mutatott törést, ám külső-belső zúzódásokat szenvedett. Az eltelt idő alatt rengeteget javult az állapota, már a sérült hátsó lábát is leteszi séta közben. Nagyon szép kiskutya( szi.: 2011), szívesen fogadja a simogatást, imád sétálni és elfogadott egy kis kutyatársat is a kennelben. Sajnos, nincsen benne chip, és eddig nem jelentkezett érte a gazdája. Tudjuk, ez a fajta állandóan menne, de hát vadászkutya! Megfelelő gazdát szeretnénk számára találni. Sajnos, Big sérülése térdkeresztszalag szakadással járt, amit csak műtéttel lehet helyrehozni. Kérjük az állatbarátokat, adományaikkal segítsék a gyógyulását. Bankszámla számunk: 10402757-27500503-00000000
Módosítás dátuma: 2016. február 16. kedd, 10:18
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 7 / 36