headerphoto
Hírek
PDF Nyomtatás E-mail

Köszönjük mindenkinek az elmúlt év során nyújtott támogatást, anyagi és erkölcsi segítséget.

Kérjük, kísérjék figyelemmel és érdeklődéssel állatvédelmi munkánkat, és reméljük, tevékenyen rész vesznek a bajba jutott állatok megmentésében.

 

 
PDF Nyomtatás E-mail

ÖNKÉNTESEK

A nyár folyamán miskolci állatbarátok két kiskutyát találtak, azonban befogadó menhelyet nem. Sajnos, ezen nem lehet csodálkozni, mert minden menhely teltházzal működik.

Így vagyunk ezzel mi is, azonban mégis szorítottunk helyet számukra.

Ez a kedves pár, Tamás és Kriszti, azóta rendszeresen látogatja kutyaotthonunkat Miskolcról!!!, és hoz ennivalót, takarót, valamint a délutánt kutyáink sétáltatásával töltik, ill. egyéb munkálatokban segítenek. 

Nagyon hálásak vagyunk ezért, hiszen minden segítő kézre szükségünk lenne, mivel híján vagyunk az önkénteseknek.

 

 
PDF Nyomtatás E-mail

2011. október 4-én, az Állatok Világnapján meglátogatták kutyaotthonunkat az V. István Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola, valamint a Kazinczy Ferenc Általános Iskola diákjai, tanáraikkal együtt.

A középiskolások egy nagy zsák táppal lepték meg kutyáinkat, az általános iskolások pedig Assisi Szent Ferenc gondolataiból készítettek egy kis összeállítást. 

A látogatás során körbesétáltak a kennelek között, megsimogatták a kutyákat. 

Reméljük, ez a látogatás közelebb hozta egymáshoz a gyerekeket és az ember legjobb barátját. 

Azzal búcsúztak, hogy még vissza fognak térni. 

Szeretettel várunk mindenkit. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
PDF Nyomtatás E-mail

 Állatkínzás!!!

Egy hete kaptuk a bejelentést, hogy a Szennyvíztisztító környékén egy sharpei járkál, egy orvosi gallérral a nyakán. Nagyon soványnak és sérültnek mondták. Rögtön mentünk, hátha meg tudjuk fogni. Akkor ugyan nem találtuk, de 2011. 09. 18-án sikerült rátalálni, és megfogni. Borzasztóan nézett ki: csontsoványan vonszolta magát, a nyakát elvágta a műanyag gallér, a sebet körbe belepték a kukacok, legyek. Nem volt barátságos, ha hozzáértünk, ami nem csoda, nyilván nagy fájdalmai voltak. Sikerült betenni a kocsiba, majd kihívni hozzá az állatorvost. Közben adtunk neki vizet és egy kis ennivalót. Sajnos, nem sok remény volt a megmentésére, mert ilyen esetekben fennáll a vese leállás lehetősége. Közösen az altatás mellett döntöttünk. Nem tudni, miért került rá a gallér, mióta kóborolt, ki volt a gazdája? A jelek egyértelműen állatkínzásra utalnak. Nem teszünk fel fotót, mert nagyon sokkoló. Ha sikerül megtudni, ki volt a gazdája, megtesszük a szükséges lépéseket.

 
PDF Nyomtatás E-mail

 MÉRGES

Ezt a kis "mérges" kutyuskát állatbarát hozta Filkeházáról. Kicsike termetű, tacsi keverék lányka (szi.: 2009.) aki már túl is esett az ivartalanításon. Nagyon jól viselkedik, gyönyörűen sétál pórázon. Más kutyák társaságát is jól viseli, de picit morgolódik, de  meg kell védenie magát. Igaz? Családi kedvencnek ajánljuk, akár lakásban tartással is. Bundáját érdemes fésülgetni, hogy szép fényes, rendezett legyen. Az első kép az ivartalanítást követően készült, ezért kicsit még álmos a tekintete. Mérges gazdára talált, de történt valami szegénykével, mert elveszítette a látását. Most újra nálunk van. Sajnos, nem gyógyítható, de biztonságos helyen szépen el van. A séta továbbra is megy. Jelenleg egyedül van egy kis kennelben, és mondhatni, kenneltiszta! Inkább lakásba ajánlanánk, vagy kisebb udvarra, ahol biztonsággal tudna közlekedni.

Óriási hírünk van!!! Mérgest két állatbarát vette pártfogásába Budapestről - Erika és Gyuri régi ismerősünk. Gyuri vette magához a sérült lábú Csoki kutyánkat is -. A fotók az utazás előtt készültek. Előre láthatólag a  Kóborka Állatvédő Egyesülethez kerül, ahonnan reményeink szerint gondoskodó, szerető gazdához kerülhet. Mondhatjuk, hogy a kiskutya bizakodva tekint a jövő felé, mert minden fenntartás nélkül fogadta az utazást, szállt be a kocsiba.  Ahogy hírt kapunk a kutyuska sorsa felől, tudósítunk róla.

Kóborkáéknál már Borcsa névre hallgat, és tüneményes kutyuskának tartják. Tényleg az. 

 
PDF Nyomtatás E-mail

Rita és Bence nagy fába vágta a fejszéjét. Elhatározták, hogy felújítanak néhány kutyaházat. Előkerült a szög, kalapács, majd a festék, és egy-kettőre elkészültek az elsővel. Szép, fehér színe van, nem fog annyira felmelegedni a tűző napon. Ők már tudják, melyik kutyust ajándékozzák meg vele.

 
PDF Nyomtatás E-mail
Három kislány érkezett a minap kutyaotthonunkba, és ugyancsak kitettek magukért. Sok kutya fogadta örömmel a sétáltatást, simogatást. Segítettek az etetésben, kenyér vágásban. Igazi kis állatbarát csapat volt.
Köszönjük a kutyáink nevében. 
 
PDF Nyomtatás E-mail

Még a tél folyamán e-mailben jött az érdeklődés, hogyan lehet a kutyáinkat meglátogatni. A tavaszi szünetben megjelentek az érdeklődők, Rita és Bea. Azóta több alkalommal sétáltatják, etetik, itatják kutyáinkat, sőt, névnapjuk és születésnapjukra kapott zsebpénzükből megvendégelték a kutyusokat, konzervet és finom rágcsálni valót hoztak nekik.

Köszönjük szépen a kutyáink nevében. 

 
PDF Nyomtatás E-mail

Tájékoztatjuk a kedves állatbarátokat, hogy on-line bankkártyás adományozásra is lehetősége van annak, aki elismeri munkánkat és támogatni szeretné a gazdátlan kutyákért tett erőfeszítéseinket (www.adhat.hu)

Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik ezt már megtették. 

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 Következő > Utolsó >>

Oldal 5 / 5