headerphoto
Események
PDF Nyomtatás E-mail
 Ezek a helyes kiskutyák Nelli mami gyerekei, valamint két fogadott kölyök. Már 8 hetesek, önállóan esznek, játszanak, huncutkodnak. Aki kutyát szeretne, most kellene őket örökbe fogadni, figyelemmel kísérni fejlődésüket. Jön a nyár, lehet kutyázni. 3 kislány és 2 kisfiú, a lányok ivartalanítását alapítványunk vállalja. Csak ivartalanítási feltétellel adjuk örökbe, ellenőrzés mellett.

KUTYAGYEREKEK

A kutyagyerekek fele gazdára talált, a fele az angyalokat választotta gazdául. Menhelyünk szomorú történetei ezek, amiket nem mindig sikerül elkerülni. 

 
PDF Nyomtatás E-mail

 SPITTY

 
Spittynek - az oltási könyvében Pia néven szerepel, de egyiket sem érti - (szi.: 2009.05.) meghalt a gazdája, és az örökösök nem tűrték tovább a portán! Puliként fogadtuk be, azonban feltűnően picike termetű, talán azért maradt ilyen kicsike, mert nagyon sovány, minden csontja kint van, csak a szőrétől nem látszik. Remegett, amikor elhozták, azóta már megjött a hangja, roppant mozgékony, és a korát meghazudtolva - nem is hisszük el, hogy ennyi idős - futkározik. Jó étvágya van, hamar össze fogja magát szedni. Egyelőre bejelentkeztünk a fodrászhoz, hogy kellemesebben érezze magát. Ivartalanítását követően lehet örökbe fogadni. 
Spittynek nem volt kis élete során szerencséje: a gazdájánál éhezett, bizonyára ennek köszönhetően maradt feltűnően picike termetű, és az immunrendszere is alig működhetett, hiszen elkapta a parvovírust! A Doki mindent elkövetett, bár nem sok reményt fűzött az életben maradásához. Sajnos, igaza lett, mert Spitty itthagyott bennünket, pedig már egy új gazdi is feltűnt a láthatáron. Nagyon sajnáljuk!
 
PDF Nyomtatás E-mail

 ÁKOS

Ez a  picike fiúcska (szi.: 2014.12.) a gazdái által lett kitéve az utcára. Átvettük a gyepiről, jelenleg egy másik kutyuska társaságában van, aki kicsit pótmamáskodik felette. Jó étvágyú, kedves kisgyerek. Egyelőre nem tudni, milyen méretű lesz felnőttként, de kis-közepes termetűre bizonyára megnő. A pofikája picit pekingire hasonlít. Szerető gazdira lenne szüksége.

Ennek a kicsike kutyunak a máját támadta meg egy vírus, és a gondos kezelés ellenére sem lehetett megmenteni az életét. Nagyon sajnáljuk, s már csak az vigasztal bennünket, hogy a nálunk töltött idő alatt jókedvű volt, barátok vették körül,játszottak vele, nem éhezett, nem fázott. Ennyit adtak neki az égiek.

 
PDF Nyomtatás E-mail

RÓZI

 

Rózi kutyust hűtlen gazdája feltehetőleg autóból tette ki a Köves-hegyen, s hagyta magára. Rózi betévedt egy idős nénihez, aki azonban nem tudta megtartani. Jelenleg kutyaotthonunk lakója. Fiatal (szi.: 2014.01.), a közepestől picit nagyobb, fehér bundás kutyalány. Érdekessége, hogy a bal szeme fehér pillájú, míg a jobb sötéttell  körberajzolt. Kedves, barátságos, de jó jelzőkutya. Ivartalanítását követően lehet örökbe fogadni. Kertes házba ajánljuk. Rózi túl van az ivartalanításon, oltva, chipezve várja szerető gazdáját. Élénk, mozgékony kutyus, akit rendszeresen kellene sétáltatni, játszani vele, hogy levezetődjön az energiája. Különben pórázon szépen sétál.
Rózit siratjuk! Egyik napról a másikra történt vele valami, ami erősebb volt nála. A gyors orvosi beavatkozás dacára, Rózi nem küzdött, itt hagyott minket, talán, hogy az örök vadászmezőkön találjon magának egy gazdit.
 
PDF Nyomtatás E-mail

 GINI

 
Ezzel az idősödő kutyussal bizony nem sokat törődött a gazdája. Kutyaotthonunk vezetője vette pártfogásába, vitt neki enni-inni. Gyors barátság lett a dologból, mígnem törtét valami, a kutya félénk lett, mire kiderült, a gazdája összeverte. Jelenleg kutyaotthonunk lakója, nagyon félénk, bizalmatlan, pedig kedves kutyus. Nagyobb termetű keverék (szi.: 2009) hölgy, aki egy kis gondoskodást követően nagyon hűséges lenne jövendő gazdájához. Ivartalanításra előjegyezve. Gini pár nap után már bizalommal viseltetik irántunk, gyorsan rájött, nálunk nem bántja senki. Örömében boldogan szaladgál, már amennyire a lánca engedi. Olyan állatbarát gazdit várunk, aki nyugodt öregkort biztosítana neki.
Gini néhány nyugodt évet töltött menhelyünkön, amikor korunk betegsége őt is elérte. Amikor a daganat már olyan stádiumban volt, hogy az élete minőségét nem tudtuk számára biztosítani, a kegyes halál mellett dntöttünk. Nyugodj békében kutyuska. 
 
PDF Nyomtatás E-mail

 AGA

 
AGÁT a gyepmester hozta Karcsáról, ahol egy kocsma előtt üldögélt. Először kicsit visszahúzódó volt, de mára már ugatva kéri, hogy simogassuk, sétáljunk, foglalkozzunk vele. Sajnos, meg van kötve, de sokat megy sétálni, ezért jól viseli. Fiatal (szi.: 2013.) nagy termetű fiúcska. Nagyon szép, busa feje van, és tiszta, jóindulatú tekintete. Talán nem kifejezett házőrző, de az udvar dísze lehet, és a család kedvence mindenképpen.
Aga sorsáról másként döntöttek odafent.  Megbetegedett! Kullancsra gyanakodtunk, mivel találtunk benne. Megkapta az ellenszert, ilyenkor már másnap jobban vannak, de Aga nem lett jobban, sőt. Négy további napon át sorra kapta a kezeléseket, mindhiába. Már nem győzhetett, fentről a döntés már megtörtént. Nagyon sajnáljuk ezt a helyes kutyust. Nyugodj békében.
 
PDF Nyomtatás E-mail

 AMI

Az Ami nevet adtuk ennek a csontsovány kislánynak, akit egyszerűen bedobtak a kutyaotthon területére. Nem értjük az embereket, minek tartják (?!) addig, amíg csont és bőr nem lesz, ha úgyis az a sorsa, hogy utcára kerül, jobb esetben menhelyre. Alig tudtuk elhelyezni, annyira nincs szabad helyünk. Szerencsére, az egyik kennelben - bár nagyon zsúfolt -, befogadták a kutyák. Nagyon kedves, barátságos, fiatal (szi.: 2013.01.) kislány, szép, csokoládé színű bundával. Ha meghízik, olyan vizsla-keverék jellegű lesz. Amint megerősödik, sort kerítünk az ivartalanítására. Kizárólag felelősségteljes, gondoskodó gazda jöhet szóba, mint örökbe fogadó.

Aminak a Teremtő lett az új gazdája. Legyengült szervezete nem bírt megküzdeni a lappangó kórral. Sajnáljuk, hogy csupán élete utolsó heteiben tudtunk részére gondoskodó, nyugodt körülményeket biztosítani.

 
PDF Nyomtatás E-mail

KÓCI

 
Kócit a Lidlnél dobálták, rugdosták vásott kölykök. Állatbarát mentette meg, de még hosszú ideig olyan rémült volt, hogy enni sem akart. Még mindig nagyon vékonyka, orvosi ellátásra szorult, de már jó étvágya van, vidáman ugrabugrál a többiekkel. Fiatal (szi.: 2013.07.) kislány, felnőttként is kis termetű marad. Szilvike rendbe szedte a bundáját, így akár fajtatiszta bishonnak is nézhetnék, ha csinos nyakörvvel, pórázon sétálna szerető gazdája oldalán.
Kóci hiába várta jövendő gazdáját, talán a reménytelenség is hozzájárult ahhoz, hogy megbetegedett. Hiába volt a gyors orvosi segítség, négy napi küzdelem után kicsike szervezete feladta a harcot. Pici Kóci, nyugodj békében. 
 
PDF Nyomtatás E-mail

 BELLA

Bellát bedobták a kutyaotthont területére. Kölyök még ez a kislány (szi.: 2013. 06.), de úgy véljük, hogy felnőttként nagyobb termetű lesz. Van benne n.juhász, esetleg kaukázusi jelleg is?! Fürdés, bolhátlanítás után került más kutyák társaságába, most már vígan megy a hancúr. Ivartalanítási feltétellel adjuk örökbe, kertes házba ajánljuk.

Sajnos, Bella megbetegedett. Ez a veszély fennáll egy kidobott kutyuskánál, akinek gyenge az immunrendszere. A gyors orvosi segítség sem bizonyult elegendőnek, Bella már nem éri meg a felnőttkort, sajnos, eltávozott közülünk.  Kár érte, mert a remény, hogy boldogabb jövő várja, már adott volt.

 
PDF Nyomtatás E-mail

 SÁNTIKA

 
Sántika az utcán sántikált, többen látták, de nem lehetett megfogni, főleg mert udvarlóktól volt körülvéve. Végül egyik önkéntesünknek sikerült, és lehozta kutyaotthonunkban. Nagyon félénknek bizonyult először, de mára már megbarátkozott a környezetével. Nagyon szép, érdekes kiskutya (szi.: 2010). Ragyogó vörös bundácskája van, de a jobb első lába picit hibás, ezért sántikál (már láttuk szaladni...). Konzultáltunk az állatorvosunkkal, ezt az állapotát már így kell elfogadni. Különlegessége sivatagi rókára emlékeztető fülei.Tacskó méretű, ezért lakásban is tartható. Az  ivartalanítása, chipezése, veszettség elleni oltása megtörtén, így felkészülve várja szerető gazdáját.
Nagyon rossz hír: Sántika megbetegedett, talán kullancs lehet az oka, minden esetre hiába volt a gyors orvosi segítség, és az egy héten át tartó orvosi kezelés, ez a kicsi kutyuska feladta a küzdelmet, és már az örök vadászmezőkön "sántikál". Nyugodj békében te drága. 
 
 
PDF Nyomtatás E-mail

 ANYÓ

 
Optiimizmusunkat mutatja, hogy ezt a matrónát is feltesszük honlapunkra, az örökbe fogadható kutyusok közé. Összeverve, vagy talán autó által elütve találta állatbarát, s hozta le kutyaotthonunkba. Ettől függetlenül olyan nagyfokú bizalommal volt irántunk, hogy teljesen meghatódtunk. Ilyen bolhás kutyát működésünk óta nem láttunk, pedig volt már mindenféle "élményben" részünk. Elfogadta a fürdetést,  a fején levő gennyes seb kezelését. Az állatorvosnál is nagyon jó páciensnek bizonyult. Itt derült ki, hogy bizony ő már egy nagyon idős kutyus (kb. "32" éves...). Jelenleg, szó szerint élvezi a kennel adta nyugalmat, és a szeretetet, ami felé irányul.  Fogadtak már tőlünk idős kutyát is örökbe, tehát nem lehetetlen, hogy Anyó is megtetszik valakinek, aki biztosítaná azt a kis időt, ami még e földi életben adatik neki. A közepestől kisebb termetű, és egy igazi angyal természetű. Nézzék meg, hogy a sebei milyen szépen meggyógyultak, meghízott, nagyon jól néz ki, és a nevében bátran mondhatjuk, hogy nagyon jól érzi magát nálunk.
Anyóka nem győzte várni az őt öreg korára örökbe fogadó gazdiját, úgy döntött, nem vár tovább. Odaát talán szerencsésebb lesz. Drukkolunk neki. 
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 Következő > Utolsó >>

Oldal 2 / 5