Nyomtatás

 

Kutyaotthonunk az ország keleti csücskében működik már 22 éve.

Napjainkra bőven meghaladja a kettőezret a megmentett kutyaéletek száma. Kezdetekben évente 120 körüli volt az örökbe adások száma, amely drasztikusan csökkenő tendenciát mutat az utóbbi években.
Szeretnénk növelni  az örökbe adások számát, szeretnénk az ivartalanítást népszerűsíteni, szeretnénk eloszlatni azt a tévhitet, hogy idősebb kutya már nem szokja meg az új helyét, és örülnénk, ha az idősebb kutyák is kapnának egy esélyt az örökbefogadásra.

Kutyaotthonunkban minden nősténykutyát ivartalaníttatunk, hogy elkerüljük a felesleges szaporulatot. Kölyköket is ivartalanítási feltétellel adunk örökbe.


A kutyák ellátását egy állandó és 3-4  alkalmi önkéntes végzi, s mivel nagyfokú elhivatottságot és állatszeretetet igényel, valamint télen-nyáron napi tevékenységet jelent, nehéz újabb segítséget találni. A megnövekedett kutyalétszám szükségessé tette, hogy  folyamatosan állatbarát  közmunkásokat vegyünk igénybe.   

Nyáron gyereket látogatják kutyaotthonunkat, ahol felnőtt felügyelete mellett sétáltathatják, simogathatják kutyáinkat. Szeretnénk, ha a szülők is lehoznák gyerekeiket egy kis kutyasimogatásra, megismerni a kutyákat, hogyan kell velük bánni.

Már hatodik  éve fogadjuk a középiskolás diákokat közszolgálat keretén belül.

Mivel a megnövekedett eblétszám jelentős anyagi terhet jelent, többször fordultunk környezetünkhöz segítség kéréssel. Aki anyagi, vagy tápadomány formájában segítséget nyújtott bizonyára átérezte a feladat súlyát is. 

Az örökbe adások egyik korlátja, hogy sokan  fajkutyát keresnek, pedig a keverékek is ugyanolyan örömet nyújtanak, mint pedigrés társaik.
Valljuk, hogy minden kutya megérdemel egy mosolyt, egy simogatást, főleg, ha nagyon csúnya, vagy nagyon szomorú.

Szeretnénk, ha az ősember által megszelídített társunkat a kései utódok nem dobnák ki az út szélén, és nem hagynák a gyepmesteri telepen elpusztítani.


Kutyaotthonunkat 2010. május 17-én elöntötte az árvíz. Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki segítő kezet nyújtott a kutyák kimenekítésében, ideiglenes befogadásában, adományok nyújtásában, fizikai segítségnyújtásban, árvízi gondjaink interneten történő megjelenítésében, és mindenkinek, akik erőt, kitartást kívánva öntöttek lelket belénk, hogy ne roppanjunk össze a feladat súlya alatt.

Ilyen összefogás eredménye, hogy minden kutyánk megmenekült, egyik sem lett a víz áldozata.

Köszönjük!